2017. május 10., szerda

Néhány napja zokogva ébredek, s fekszem


                  Zsófi festőállványa széjjel szedve, s a képeinek egy része mögötte


Az anyák napja volt az a nap, ami igazán betett a lelkemnek. Zsófi mindig festett nekem valami anyás képet, s kaptam egy parfümöt is. Mert anyának lenni olyan, mint nagymama, az én édesanyám volt... Az édesanyám is Zsófia volt, s mindig nagyon adott az öltözetére, s arra, hogy friss virág illata legyen. A Zsófik néha az én hátam mögött titkokat osztottak meg egymással, az övéiket.
Most, valahol egy másik dimenzióban fogják egymás kezét immár addig, amíg a végtelen létezik, ez pedig azt jelenti, hogy innen a Földről soha el nem érhetem őket... Aztán az is megeshet, hogy később sem.
Van egy nagyon kedves barátnőm, Kertész Évike, aki anyák napján ideküldött valakiket, miután Ő már idős ahhoz, hogy utazzon, akik vigyáztak rám, mert rám, mióta Zsófi nincsen vagy a kórházak vigyáznak, vagy a Barátaim.
Így aztán Évike tanácsára megvettem azt a parfümöt, s jelenleg is ott van Zsófi szobájában az asztalon.
Képet sajnos, senki sem tud festeni...

2017. május 9., kedd

Lujzika


                                               Zsófi-anya blúz Zsófin


Ja, igen... A Lányom, Zsófia becenevei, amelyeket én használtam csak egyébként Lujzika, Alojzia, Zsó stb. Szóval, Zsófi, ahogyan felső tagozatos lett, csakis az én ruháim közül választotta ki magának a kedvenceit: az összes blúza és pulóvere az én elkunyerált ruhadarabjaim közül kerültek ki, miképpen a kedvenc könyvei is, s még felnőtt korában is, ha nem értette a még felnőttebbek világát, tőlem kért tanácsot az élethez, s én sohasem gondoltam, hogy a halálhoz nem tudok neki tanácsokat adni, mert ennek így, ahogyan történtek a dolgok semmi, de semmi értelme nincsen...

Mikor Zsófi kicsi volt...







nem szerette, ha énekelek neki, csak nagyon ritkán...
Mindig azt mondtam neki, hogy a legaranyosabb két és fél évesen volt, mert szőke volt, s bűbájos, mert babaillata befényezte a napjaim...
Négy éves korában úgy futott a hintához, ahova azelőtt soha, hogy megijedtem, s rohantam utána. El is tört a bokám... Három napig mankóval sem tudtam, csak a lakásban közlekedni, de fekvőgipsszel. Természetesen, ő sem ment oviba, de a boltig egy cédulával mégis elengedtem. Minden egyes lépését az erkélyről figyeltem, mert a bolt a szomszédos házban volt. Tudom, hogy ő volt a legbátrabb négy éves széles e világon! :-)

Átnevezett sárgák és tópartok







Valamikor vágytam arra, hogy nagy igazságokat próbáljak leírni. Ma már nem vágyom, csak a Lányomra, Zsófira, aki soha többé nem lehet velem, mert meghalt. Csúnya szó ez a halál, mennyivel szebb az élet, de, ha már valaki nincs itt, akkor legalább azt mondanánk, hogy a nemlétben szunnyad.
Valamikor nagyon sok mindenben hittem, ma semmiben sem.
Ellenben, ha már itt van ez a blogom évek óta kihasználatlanul, akkor senki másnak, csupán önmagamnak ideírom, ami Zsófiról eszembe jut, így lassan, de biztosan, amíg élek, átnevezem ezt az egészet Zsófi gyűjteménynek.