2011. december 25., vasárnap

Utak...

Nem ismerem az Embereket... Vagyis azt nem tudom ma sem megmondani, mi motiválja Őket, amikor szeretnek vagy gyűlölnek, esetleg éppen azt gondolják mellénk szegődnek, hogy kísérjenek bennünket az utonkon, s aztán meg sem várva az útelágazásokat, visszaforduljanak, hogy aztán soha ne lépkedhessünk ugyanazokon a kavicsokon...
Szomorú dolog ez: rosszabb a halálnál és rosszabb a büntetésnél, mert egy dolog lehet a vége: bűnhődés. Hogy kié? Még ez is kettős dolog, de mindenképpen az ártatlan Léleké.

3 megjegyzés:

  1. És mi van akkor, ha csak mi gondoljuk úgy hogy nincsenek mellettünk? Nincsenek mögöttünk? Néha az is jó, amikor ők csak csendben meghúzódnak valahol a közelünkben, csak annyira mutatják megukat, hogy érezzük: vannak.

    VálaszTörlés
  2. :-) magukat, nem megukat:-) de amaz már úgy marad:-)

    VálaszTörlés
  3. Jó korán felébredtél! :-) Nem tudom, mi van akkor. Ma gondolkodtattak el ezen. Alapvetően hajlamos vagyok a pesszimista látásmódra, nem véletlenül Nietzsche és Schoppenhauer a kedvenc filozófusaim és Wittgenstein is. Kívülről nehéz megítélni önmagát az embernek. Talán az ókori Hellászban léteztek az utolsó olyan emberek, akik képesek voltak erre. Ez az én véleményem, a senki által nem befolyásolt.
    De ideje lesz másként is látnom a világot! És jó, hogy erre rá szoktál döbbenteni! Köszönöm!

    VálaszTörlés