2012. május 19., szombat

Azt hiszem, alapvetően csalódtam az emberekben...

Nem csupán egyetlenben, hanem úgy általában az emberiségben... Talán akkor kellett volna születnem, mikor még volt az embereknek egymásra idejük, s figyeltek magukra és a másikra is, de miután most élek, csak azt tudom mondani, s egyre határozottabban: hatalmasat csalódtam... És nincsen különösebb okom erre, csak az, hogy mindenki rohan, s nem veszi észre a másik azon igényét, hogy néha figyeljenek rá is... S ma nem azért mondom, írom ezt, mert egy műtét előtt állok, s még nem is az egyéni érzékenységem miatt, hanem azért, mert a nemtörődömség és álságos mondatok a fejem tetejéig hatoltak, s, ha el kell hagyni ezt a világot, igenis megcsömörlötten teszem... Ha meg nem, nagyon el kell gondolkodnom azon, miként lehet a külvilágot olyan mértékben kizárnom az életemből, hogy az újabb gyomorrontások elkerüljenek...

4 megjegyzés:

  1. Karácsonykor már éreztem, hogy a méhem a köldököm felett tapintható. Akkor már egyfolytában véreztem, tudtam, hogy fibroma, hogy műteni kell. Orvoshoz nem mentem, senkinek sem beszéltem róla. Négy gyerekkel voltam egymagam, a legnagyobb 16 éves volt és a legkisebb 6. Lehetetlenség volt magukra hagynom őket, nem tudták volna intézni magukat nélkülem, reggel iskolába indulni, tanulni. Közeli rokon, aki beálljon helyettem nem volt, így csak azon imádkoztam, hogy kibírjam, ne vigyen el a mentő.
    A nyári szünidő legelső napján mentem nőgyógyászhoz, aki azonnal beutalt és két nap múlva már műtött is. Csak akkor szóltam a munkatársaknak, amikor már a kezemben volt a beutaló. A gyerekeknek elmondtam, hogy ez egy rutin beavatkozás, mint a vakbélműtét, nem kell izgulni.
    Nem igaz, hogy nem gondoltam a halálra, de nem engedhettem meg magamnak, hogy féljek, hogy ijedezzek. Ez 14 éve volt.
    Élek, jól vagyok.
    A kózházban úgy vettek körül az orvosok, nővérek, barátok, munkatársak, mintha a miniszterelnök felesége lennék, pedig 'elfelejtettem' borítékot vinni magammal, kölcsönpénzzel hagytam otthon a gyerekeket, hogy legyen kenyérre, tejre, ételre.
    Hidd el nekem, hogy az emberek igenis szeretnek segíteni, ha látják, hogy szükség van rá. Gyűjts erőt magadban, és ne haragudj a világra. Kérj konkrét segítséget, olyanoktól, akiknek valóban van lehetőségük neked segíteni, és nem fogsz csalódni.
    Részemről ez a pár sor és egy bátorító ölelés talán visszaadja a bátorságodat és a reményedet.

    VálaszTörlés
  2. Forog forog a kerék,és ha fent vagy kétkézzel kapaszkodj el ne enged!

    VálaszTörlés
  3. Rájöttem, hogy miért lettünk ilyenek. A technika segítségével felgyorsult munka, mind a háztartásban, mind a munkahelyeken., az információ áradat, mely a napi hírekkel tárul elénk a világ legtávolabbi részéről is. A pénz hatalma, mely igába kényszerít bennünket, hiszen a jó szóért, törődésért, előzékenységért, nem adnak semmit a piacon, de élni kell, hát hajszoljuk a pénzt. A megélhetési biztonság hiánya, mely agyon stresszei az embereket. Mivel minden a tudomásunkra jut a média jóvoltából, hát bizalmatlanokká váltunk, mert a bajt jobb megelőzni, jobb a távolságtartás. Az én házam az én váram elméletet egyre komolyabban gondoljuk, és se közelünkbe, de a házunkba sem engedünk be mindenkit. Gyerekkoromban a tanyákat járva, meg-megálltam egy csahos kutya előtt a kapunál, rögtön megkérdezte a gazda, hogy szomjas vagyok, vagy ennék e valamit, és mosolygott. Ma nem teheti meg ugyanezt, mert baj érheti, kirabolhatják. A szomorú az, hogy ez az állapot még romlani fog. Én ezt az állapotot egyszerűen úgy hívom, hogy az elidegenedett világ.

    VálaszTörlés
  4. Igazad van Jega, csakhogy vannak olyan emberek, akik ma is jók, nagyon-nagyon jóságosak. nem szentek, de lehetnének akár azok is... S, ha egy ilyennel beszélgetsz, magadon csodálkozni tudsz csak, hogy hová is lett a Te gyermeki éned...

    VálaszTörlés