Az élet szakadatlan vándorlás, csak már nem vesszük ezt észre, mert nagyvárosokban élünk, vagy annyira körülvesz bennünket a civilizáció, hogy ionjainkra esünk. Néha pozitívakra, máskor negatívakra, s csodálkozunk azon, hogy napjaink és az életünk is keszekusza, mert bizony ezek a rendezetlen halmazok vonzzák vagy taszítják egymást, de a mélyükön mi vagyunk ott. Égnek áll a hajunk, elménkben fölnyomja a tenziót a mindenféle ilyen-olyan hatás, s mégis arra vágyunk, hogy harmóniába kerüljünk önmagunkkal.
Ahhoz azonban, hogy meg tudjunk állni, hogy fölmérjük, mi a feladatunk, nem elég a szélbe kiáltani és mindent vagy semmit adni és kapni, hanem küzdenünk kell... A barátságért éppen úgy, mint a tudásért, a régiek bölcsességért, de legjobban mégis azért, hogy megtaláljuk azt a stabil atomi formát, amely ellenáll mindenféle kísértésnek és az marad, aminek lennie kell: önmagunknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése