akikkel évek óta mindenféléről beszélgetünk, napi szinten tartjuk a kapcsolatot, s mégis ott rejlenek bennünk azok a gátak, ami miatt hiányosak az egymás közötti információink, noha annak a másiknak oly mindegy lenne, mit is mondanánk, mert valamiért csak érez bennünket, s éppen olyannak, amilyenek vagyunk.
Mások meg csak beleszólnak a telefonba, s ömlik belőlünk a szó, s minden, ami manapság történt új fényeket kap, mert úgy zúdulnak belőlünk az érzelmeink, akár Jókai ama regényében a Vaskaput áttörő Duna vize...
Ki érti ezt?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése