Mióta tudom, hogy műteni kell, minden egyes napon úgy ébredek fel, hogy el kellett volna már múlnia a fájdalomnak... És nem... Nap közben tovább sajog, s még hetekig kell várnom arra, hogy valamerre elmozduljanak a dolgok... Az éjjel fél egykor kiültem a konyhába a Nagy egészségkönyvvel, s kutakodtam a miértek után...
Persze, hogy hajnalban úgy ébredtem, mint, akit kifacsartak...
És ráadásul zuhog az eső is...
Így legyen életkedved! Hát! Nem sok jut belőle mára sem, noha egy hete még látszólag semmi bajom sem volt, s énekelve száguldoztam végig a lakás takarításán...
Erre mondták a franciák, hogy "C'est la vie"...
Hol fent, hol lent... Szóval, ahogyan telik az idő, egyre jobban meg kell találnunk a súlypontjainkat azon az életlibikókán! Pedig milyen nehéz dolog ez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése