Mondd meg nekem, miért van az, hogy lelkünk belső tükreit önmagunk homályosítjuk el a másik elöl, mert annyi ködpárát lehelünk rájuk? A bánat sóhajait.
Mondjátok meg nekem, miért van az, hogy a szavak üres halmazokká lesznek, tartalom és lélek nélküliek?
Mondd meg nekem, miért nem érti az egyik ember a másikat, ha közös a nyelvük, neveltetésük, életszemléletük?
***
Nem értek semmit.
Nem írok semmit.
Nem sírok.
Nem fáj.
De ellep a bánat.
***
Valahol egy csillag alszik. Magányos, mert nem született még meg a fénye. Bánatos, mert elveszett a lelke.
***
Az univerzum magánya a valódi társas magány. A semmi kitölti a teret, de még sincsen olyan, hogy semmi. Valami mindig van. Eső, köd, felhő, hó, gleccser, lavina... Áldás és átok.
M. Fehérvári Judit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése